Arról, hogy egy átalányadózó egyéni vállalkozónak milyen kötelességei vannak, már írtunk a „Milyen terhei vannak egy átalányadózó egyéni válllakozónak?” című cikkünkben. Abban a cikkben a kamarai hozzájárulási díjat is említettük. Soron következő cikkünkben erről a díjról adunk részletesebb tájékoztatást.
A menedzserszellemű, új kamara alapvető feladata a lobbizás, a tőkekivitel elősegítése, miközben a kis- és középvállalatok érdekeit védi. A kamara programjában szerepel a gazdasági érdekvédelmi szervezet megújítása, a magyar vállalkozók érdekeinek megóvása, illetve, hogy a kamara szolgáltatás-központúvá váljék, melyet úgy kell menedzselni, ahogyan egy nagyvállalatot szokás.
A 2012. január 1-től életbelépő új rendelkezések alapján a gazdálkodó szervezetek kötelesek:
– a kamarai nyilvántartásba vételüket kezdeményezni,
– a kamarai közfeladatok ellátásához évente 5 000 Ft kamarai hozzájárulást fizetni. A megfizetett hozzájárulás összege önkéntes kamarai tagok esetén levonásra kerül a tagdíjból.”
A törvénymódosítás 2012. január 1-jén lépett életbe, azóta tehát minden társas és egyéni vállalkozónak regisztrálnia kell a területileg illetékes kereskedelmi- és iparkamarába. A kamarai regisztrációra újonnan alakuló gazdasági társaságoknak, valamint egyéni vállalkozóknak a cégbírósági bejelentkezést (nyilvántartásba vételt) követően öt munkanapon nap áll rendelkezésükre. Ezzel a regisztrációval persze nem válunk automatikusan kamarai taggá.
2023-ban pedig az évi kamarai hozzájárulás megfizetésének kötelezettsége nem vonatkozik azokra a vállalkozásokra, amelyek 2023. január 1-én, illetve azt követően folyamatosan szünetelnek. Ám ha valaki 2023. január 1-ét követően kezdi/kezdte meg a tevékenység szüneteltetését, akkor a jogszabály értelmében bizony be kell fizetnie az adott évre a tagsági díjat.
A kamarai törvény rendelkezése szerint minden gazdálkodó szervezet, a megszűnése, vagy a kamarai nyilvántartásban szereplő adataiban történt változás esetén köteles öt munkanapon belül a nyilvántartást vezető területi gazdasági kamaránál a kamarai nyilvántartásból való törlését, illetve az adatmódosítást kezdeményezni. Ezekért díjat nem kell fizessünk.
A kötelező regisztrációt természetesen a kamarák is ellenőrzik.
Amennyiben a területi gazdasági kamara azt látja, hogy a gazdálkodó szervezet nem szerepel a nyilvántartásban, felszólítja, hogy e kötelezettségének öt munkanapon belül tegyen eleget. Ha a felszólítás eredménytelen marad, a területileg illetékes kamara hivatalból regisztrálja a vállalkozást, és intézkedik a kamarai hozzájárulás behajtásáról. Ez köztartozásnak minősül és azt az állami adóhatóság adók módjára fogja behajtani.
A kamarai nyilvántartásban szereplő adatok nyilvánosak.
A bejelentést megtehetjük online, vagy a kamarai honlapokról kinyomtatható adatlap kitöltésével. Mindkét esetben a (géppel, illetve kézzel) kitöltött és cégszerűen aláírt adatlapot – postai úton vagy szkennelés/fényképezés után e-mailben – a székhely szerint illetékes területi kereskedelmi és iparkamarához kell eljuttatni.
A regisztrációt elvégezhetjük személyesen is a székhely szerint illetékes kamarák ügyfélszolgálati irodáiban.
Az adatlap kötelező és önkéntesen megadható adatokból áll. Az adatlap kitöltését szintén a honlapokon elérhető kitöltési útmutató segíti.
A nyilvántartásba vételi kérelmet csak azután teljesítik, miután az 5000 forintos díj jóváíródott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara erre a célra elkülönített bankszámláján. A banki átutalás mellett lehetőség van az MKIK, illetve a BKIK ügyfélszolgálatán történő készpénz, illetve bankkártyás befizetésre.
A kérelmező a nyilvántartásba vételről elektronikus értesítést kap a területi kereskedelmi és iparkamarától (amennyiben a kérelmező e-mail címet megadott), amely tartalmazza a vállalkozás kamarai regisztrációs számát, valamint azt, hogy az 5.000 Ft-os kamarai hozzájárulást is megfizette.
A kamarai hozzájárulást 2022. január 1-jét követően a Gktv. módosítása miatt a már létező és az újonnan alakuló vállalkozásoknak is a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának kell megfizetni. A közlemény rovatban fel kell tüntetni a vállalkozás 11 számjegyű adószámát a befizetés beazonosítása érdekében.
Díja: 5 000 Ft/év
Számlaszám: Gránit Bank 12100011-10639683
Kedvezményezett neve: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK)
Közlemény: a vállalkozás adószáma
A Kamara ezért a díjért cserébe köteles részünkre a törvényben meghatározott szolgáltatásokat (tanácsadás gazdasági, pénzügyi, adózási, hitelhez jutási kérdésekben; üzleti partnerkeresés és pályázatfigyelés) térítésmentesen nyújtani.
Kérdés esetén fordulhatunk a Regisztrációs Iroda szakembereihez. A tanácsadás sokrétű és ingyenes, e-mailben, telefonon és személyesen is várják a gazdálkodó szervezetek megkereséseit.
A törvénymódosítás nem érinti az agráriumot, vagyis a fő tevékenységként mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozásokra, a mezőgazdasági termelőkre és az agrárkamarákra nem terjed ki a hatálya.