Több százezer munkavállalónak jelent komolya anyagi támogatást az a kormányrendelet módosítás, amelyben a kormány duplájára emeli a munkába járás kedvezményes költségtérítését.
Duplájára emeli a kormány a munkába járás kedvezményes költségtérítését, ez több százezer munkavállalónak komoly anyagi támogatás, és megkönnyíti a munkába járást – mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke.
A kormányrendelet, amely biztosítja, hogy az autóval ingázók számára a munkáltató plusz juttatásként, adó- és térítésmentesen állhatja a munkába járás költségeit, már több mint egy évtizede létezik, és a kormány azóta sem nyúlt hozzá. A benzinárak azonban az évek során szignifikánsan emelkedtek, így a módosítás már igencsak időszerű volt.
Eddig az adó- és térítésmentes költségtérítés maximuma 15 forint volt kilométerenként, ez a duplájára, 30 forintra fog emelkedni. Ebből az is következik, hogy a minimálisan adható költéstérítés is a duplájára, 9 forintról 18 forintra fog emelkedni.
A tisztánlátáshoz hozzá tartozik, hogy ezeket a magasabb költségeket, juttatásokat természetesen a vállalatoknak kell kigazdálkodnia. Ha szeretne segítséget kapni ahhoz, hogy cége hogyan tudná kigazdálkodni ezeket a költségeket, juttatásokat, kérjen tőlünk ajánlatot!